Barta Leila

KMTA – AHOL A TUDÁS ÉRTÉK
Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány

Barta Leilának hívnak, s jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem elsőéves joghallgatója vagyok. 2000.április 11.-én születtem, Kárpátalján. Általános és középiskolai tanulmányaimat Kárpátalján, a Salánki Mikes Kelemen Középiskolában végeztem.

Iskolás éveim alatt érdeklődésem elég sokirányú volt, kezdetben mind a humán-és a természettudományok is érdekeltek, de a későbbiekben ez leszűkült a humán tudományok területére. Mivel a tanárok láttak bennem potenciált, (én inkább magamban kitartást és akaraterőt), ezért általánosban kezdtem meg azt az útvonalat, ami középiskolában is végig elkísért, a tanulmányi versenyeket. Kezdetben sokat jártam szavalóversenyre ( nem tudom van e ennek valami kapcsolata azzal, hogy a költészet napján születtem), a későbbiekben magyar nyelv-és irodalom versenyre, angol, ukrán, földrajz, történelem.

Sokat jártam verseny alatt azt értem, hogy ez évente kb. eleinte 7-8 versenyt jelentett, majd a későbbiekben 3-4, mivel a későbbiekben leszűkölt teljesen érdeklődési körömre. A versenyeken, véleményem szerint, eredményesen teljesítettem, említésre méltó eredményem az Implom József Helyesírási Versenyen elért 2. helyezettem határon túli kategóriában, az Országos Magyar Nyelv és Irodalom Olimpián elért első helyezettem, valamint hogy 2014-2017 között 1. helyezés értem el a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett megyei történelemvetélkedőn.
A középiskolás éveim nemcsak a tanulmányi versenyekről szóltak, hobbi szintén 8 évig néptáncoltam, és el is végeztem a szomszédos településen működő Művészeti Iskolát.
Tagja vagyok a KMKSZ ISZ, azaz a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének, amelynek célja a magyarság jogainak védelme a fiatalok bevonásával a helyi szintű politikába.

A versenyekből kifolyólag a versenyszellem karakterem egyik erős jellemzője.
A másik szempont, ami miatt a versenyek annyira meghatározóak voltak számomra, hogy iskolámat, egy magyar iskolát tudtam képviselni az olimpiákon, s ezáltal bebizonyítani azt, hogy egy magyar iskola ugyanolyan versenyképes, mint akár melyik más ukrán iskola (ez az ukrán-magyar konfliktus már ilyen szinten is eléggé tapintható volt).
2016-ban meghívást kaptam Kijevbe, ahol az oktatási miniszter, Lilija Hrinvics, miniszteri ösztöndíjban részesített.

  1. osztályban érdeklődésem teljes mértékben a történelem irányába fordult. A történelmen belül leginkább, ha a korszakolás szempontját nézzük, a 20. század, s azon belül a Szovjetunió, annak felbomlása stb, és a 20. századi diktatúrák, azon belül is a náci Németország érdekel. Ez az érdeklődésem a mai napig is fenn maradt, és ha időm engedi, mindig próbálom felfrissíteni és bővíteni tudásomat e tárgytematikákban.

A másik dolog, ami érdeklődésem középpontjában van az a politika. 10. osztályos korom végére, történelem tanárom hatására, elkezdtem jobban érdeklődni a politika iránt. Igyekszek mindig tájékozottnak lenni, és figyelemmel követni a napi eseményeket. Az ukrán politika iránti való érdeklődésem talán hamarabb kezdődött meg, mint a világpolitika iránt, hiszen a 2014-es majdan forradalom, s az azt követő kelet-ukrajnai konfliktusok a kárpátaljai magyarságot is érinttette egy bizonyon vonatkozásban.

Mivel érdekel a politika és a történelem, nem mellesleg fontosnak tartom a mindennapi olvasást, ezért általában ilyen témájú könyveket szoktam olvasni( ezek közül néhány kedvencem: Boris Johnson: A Churchill tényező, Mihail Zigar: Putyin metamorfózisa, Drábik János: Az ukrán dráma, Brian Tracy: Változtasd meg a gondolkodásod és megváltozik az életed, ami bár nem politikai és történelmű témájú könyv, de egyik kedvencem közé sorolható). 2017 szeptemberétől tagja vagyok a Márton Áron Szakkollégiumnak, amelynek keretén belül egy tanulmányírással foglalkozok, amelynek címe: EU-Ukrajna: út a társult tagsághoz. Teljes egészében még nincs kész, mert javítani való dolog, leginkább formai dolgokra gondolok, még van, de szeretném minél hamarabb publikálható formába önteni.

Emellett tagja vagyok két alapítványnak: a Rákóczi Alapítványnak, amely Kanadában működik, és célja a határon túli magyarok támogatása, fejlődésének elősegítése, valamint az Összefogás a Jövőért Alapítványnak, amelynek keretén belül minden évben táboroztatás során sok kerül szakmai napokra.

Idén nyertem felvételt a Mathias Corvinus Collegium Közép – Európa szakirányára, valamint továbbra is tagja vagyok a Márton Áron Szakkollégiumnak. 2018. július hónapban egy hónapot dolgoztam az MTA TK Kisebbségkutató Intézetében, illetve most tagja vagyok egy programnak, amely az Alapjogokért Központ együttműködésével jön létre, melynek célja egy tanulmány ír ása.

Döntéseimért mindig vállalom a felelősséget, tiszteletben tartom a határidőket, könnyen hangot találok az emberekkel. Mindig lelkiismeretesen végzem a munkám, és szeretem az új kihívásokat.
Magamat felelősségteljes, céltudatos, szorgalmas, kitartó szavakkal tudnám leginkább jellemezni.

Kutatási téma: Őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének vizsgálata az Európai Unióban

INFORMÁCIÓ

Barta Leilatámogatott tehetség
Dr. Grezsa IstvánKárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos