Üveges Anna

KMTA – AHOL A TUDÁS ÉRTÉK
Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány

Üveges Anna vagyok, a Károli Gáspár Református Egyetem harmadéves pszichológushallgatója és a Varázs-ceruza Rajziskola művészeti trénere. 1998. december 18-án születtem Újvidéken, a volt Jugoszlávia területén, a mai Vajdaság székhelyén. A Szerbiát ért bombázások következtében hozzávetőleg fél évet éltünk Édesanyámmal Szlovéniában, majd 2001-ben telepedtünk le Magyarországon, ahol nagyon szeretek élni és tevékenykedni.

Gyerekkoromban a képzőművészet és az angol nyelv területén kezdtem bontogatni a szárnyaimat, melyekhez 15 éves koromban társult a lélek dolgaival való ismerkedés, azaz a pszichológia. Pici korom óta rajzolok, a képzőművészet meghatározó része az életemnek. E téren több komoly versenyen sikerrel részt vettem. Gimnazistaként fogalmazódott meg bennem, hogy ezt a tehetségemet és a tudásomat tovább szeretném fejleszteni. A Varázs-ceruza Rajziskolában 2013 és 2017 között elvégeztem az összes rajz-és festőtanfolyamot. A Rajziskola alapítója és vezetője, Tokaji Melinda, mai napig a Mesterem. Emberekkel való, segítő jellegű foglalkozást végzek a művészeten keresztül. A Rajziskola professzionális trénerei mellett 2016 óta segítőként, majd gyakornokként volt lehetőségem megfigyelni, megtanulni az alapoktól kezdve a tréneri hivatás lényegét és célját. 2019 tavaszától kezdve művészeti trénerként önálló tanfolyami élményeim és tapasztalataim gyűjtögetem.

Az angollal 7,5 éves korom óta „ismerkedem” intenzíven. A nyelvtanulás iránti szeretetemet Bolbás Viola Napsugárnak köszönhetem, aki tanítani kezdte nekem ezt a csodás nyelvet, és az egyéniségéből fakadóan azonnal a példaképemmé is vált. Gimnazistaként ismertem meg Somodiné Nagy Ilona tanárnőt, aki csodálatos kisugárzásával, példaértékű tudásával és hatalmas tapasztalatával szintén nagy mértékben hozzájárult az angol nyelvtudásom fejlesztéséhez. Több országos versenyen sikeresen szerepeltem, amelyek közül a következőkre vagyok a legbüszkébb: Tiniagy országos angol nyelvi levelezős verseny (első helyezés); Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium által szervezett Országos Angol nyelvi verseny (8. helyezés 1400 versenyző közül); Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar – országos tanulmányi verseny angol nyelv kategória (első helyezés); „Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj” kedvezményezettje (meghirdetve az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából) – ösztöndíj.

Az élet úgy hozta, hogy ma már egyetemistaként én adom tovább a nyelvtudást, lévén, hogy angolt tanítok gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének harmadéves hallgatója vagyok. Eddigi egyetemi tanulmányaim során közel tíz gyakorlati tárgyat angolul teljesítettem. Továbbá, műhelymunkák keretében szívesen fordítottam több kérdőívet is angolra. Szeretném még megemlíteni, hogy tudományos publikációk olvasószerkesztését, fordítását Dr. habil. Szummer Csaba (egyetemi docens a Károli Gáspár Református Egyetemen) felkérésére többször is végeztem. Az egyik szakfordítói munkám kapcsán társszerzője vagyok egy tudományos cikknek is: Szummer, Cs., Horváth L., Szabó A., Üveges A. (2019). Dreaming consciousness in fenomenology and daseinanalysis. Jahrbuch Daseinsanalyse (jelenleg lektorálás alatt van). Freud és a felkelő nap országa az első magyar nyelvű könyv a pszichoanalízis és a japán kultúra rendkívüli találkozásáról. Én fordítottam e könyv fülszövegét angol nyelvre.

Évfolyamtársaimmal és oktató vezetőnkkel közösen dolgoztunk egy kutatáson/sikeres műhelymunkán: Várandósság alatti egészségi és lelkiállapot, valamint az intrauterin kötődés összefüggései (szerzők: Péteri Szilvia, Üveges Anna, Vaculčiaková Agnesa, Tanyi Zsuzsanna, Kövi Zsuzsanna), amely poszterként került bemutatásra a Magyar Pszichológiai Társaság XXVIII. Országos Tudományos Nagygyűlésén Debrecenben (2019).

Kiemelkedő tanulmányi és szakmai eredményeim elismeréseként a 2019/2020. tanévre Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban (Köztársasági Ösztöndíj) részesültem az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóvoltából.

Meghatározó élmény számomra, hogy Prof. Dr. Bagdy Emőke (Professor Emerita a Károli Gáspár Református Egyetemen) a KMTA kérésére elvállalta mentorálásomat. A Professzorasszony életem alakulását és a tanulmányaimat hosszú évek óta szeretettel és kiemelt figyelemmel kíséri. Közös kutatómunkánkban az Ő útmutatásai és javaslatai mérvadóak; úgy érzem, hogy határozottsága és élettapasztalata a játékos, felfedező énemmel párosulva a feladat komolyságához méltó módon egészítik ki egymást. Idén abban a megtiszteltetésben is részesülhettem – amiért nagyon hálás vagyok, hogy a Forbes Magyarország decemberi számában megjelenő Bagdy Emőkéről szóló portéban a Professzorasszony tanítványaként röviden nyilatkozhattam a kettőnk kapcsolatáról.

Az egyetemmel párhuzamosan a Testtől Lélekig Alapítvány keretében működő Szomatodráma Központban is tanulok. Idén sikeresen elvégeztem a 80 órás Szomatodráma Alapélmény képzést. A Szomatodráma Központ alapítója, Dr. Buda László (orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta) megtisztelő megkeresésére szeptembertől a 160 órás Ultrarövid Terápiás Szakember képzés csapatában vagyok aktív résztvevő. Dr. Buda László útmutatása és motivációja indítottak el azon az úton, amelyre jelenlegi kutatómunkám is épül: a test és lélek kapcsolatvizsgálata a szomato-pszichoterápiás látásmódon keresztül, a szomatodráma módszerének segítségével.

Távlati célként lebeg előttem a művészet testi-lelki működésre gyakorolt hatásainak vizsgálata is. A pszichológiát és a szomatodrámát a művészettel (és ahol lehetséges az angol nyelvvel) ötvözve szeretnék másoknak is segíteni abban, hogy önmagukra találjanak, ezáltal vidámságot, békét, kiegyensúlyozottságot és harmóniát teremtve a mindennapokban

INFORMÁCIÓ

Üveges AnnaTámogatott tehetség