Sárkány Krisztina

KMTA – AHOL A TUDÁS ÉRTÉK
Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány

Sárkány Krisztina vagyok. 1997-ben Újvidéken születtem. Az általános iskolát és a gimnáziumot szülővárosomban, Óbecsén végeztem, majd az újvidéki Természettudományi-matematikai Kar Kémia szakára iratkoztam. Jelenleg az egyetem negyedéves hallgatója vagyok, s a tervek szerint az idén, 2020-ban diplomázom. A kémián belül a preparatív szerves kémia érdekel a leginkább.

Tanulmányaim mellett Óbecsén és Péterrévén már közel 8 éve foglalkozom modern tánc oktatásával gyerekek, fiatalok körében, ezenkívül demonstrátor vagyok már harmadik éve.

Középiskolás koromban elsőként ért a megtiszteltetés, hogy mint tanuló a gimnázium által szervezett Tudományok Hete előadássoroztának előadója legyek, s nemsokkal ezután elnyertem a Tantárgyháló verseny I. díját Marihuána – gyógyszer vagy drog? című munkámmal.

Az egyetemen végzett laboratóriumi munkám során megismerkedtem a preparatív szerves kémia alapjaival, és mindazzal, ami szükséges egy új szintetikus vegyület előállításához, tisztításához, szerkezetfelderítéséhez. Harmadéves egyetemistaként vettem részt először a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián (VMTDK), ahol a Kémiai tudományok szekcióban I. helyezéssel jutalmaztak. Ezzel ajánlást kaptam a 34. OTDK-ra, ahol újra előadhattam a Szteránvázas tetrazolok szintézise c. munkámat. A harmadik év végén szakmai gyakorlatot végeztem az óbecsei SP Laboratóriumban.

2019-ben KIVÁLÓ TEHETSÉG-díjban részesített a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács.

A továbbiakban, egy másik kutatás keretein belül állítottunk elő új vegyületet, amelynek a rák megelőzésében lehet nagy szerepe. E kutatást a 2019-es VMTDK-n is bemutattam, ahol újra Szekcióelső díjban részesültem. Munkám címe: Új, koleszterin alapú heterociklusos származékok előállítása és vizsgálata – volt.

A továbbiakban is a rákmegelőzés kutatásával, valamint az előállított vegyületek hatásmechanizmusának felderítésével szeretnék foglalkozni.

Szabadidőmben edzek, táncolok, horgolok és színházba járok. Magamat céltudatos, szorgalmas, kitartó szavakkal tudnám leginkább jellemezni.

INFORMÁCIÓ

Sárkány KrisztinaTámogatott tehetség