Potyók Csaba

KMTA – AHOL A TUDÁS ÉRTÉK
Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány

Nevem Potyók Csaba, 2001. július 26-án születtem Debrecenben, jelenleg Kisvárdán élek szüleimmel. Tanulmányaimat a kisvárdai Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium falai között kezdtem és a középiskolai tanulmányaimat is itt folytattam tovább a hatosztályos gimnáziumban. A jövő tanévet már végzős diákként fogom kezdeni.

Érdeklődési körömet leginkább a természettudományok sokszínű világa határozza meg. Különösen érdekelnek azok a technikai fejlődések és fejlesztések, amelyek könnyebbé teszik az emberek életét. Számomra a történelem nagy feltalálói mindig példaképként szolgáltak, és remélem, hogy majd egyszer én is azok közzé fogok tartozni, akik feltaláltak valami újat, maradandót, mely az emberiség hasznára vált.

Már általános iskolai tanulmányaim során kiderült, jó érzékem van a számokhoz, és rövidesen kirajzolódott előttem, hogy a matematika az a tantárgy, amely igen közel áll a szívemhez. Bár ez a tantárgy volt az, ami meghatározta akkoriban tanulmányaimat, ennek ellenére a többi természettudományi tantárgy sem szorult a háttérbe. Előbb a fizika, majd később az informatika vált érdekessé tanulmányaim során s a mai napig ezek a területek azok, melyek fontosak számomra.

Gimnáziumi tanulmányaim megkezdésekor eléggé kiforrott elképzeléseim voltak arról, hogy melyek lesznek ezen időszak meghatározó lépesei s mivel tudom  majd ezeket a  tudományterületeket még jobban elsajátítani. Ekkor már több éve jártam különféle matematika és egyéb tanulmányi versenyekre, melyet gimnáziumi éveim alatt tovább folytattam. Számos városi, megyei, országos, sőt nemzetközi versenyen mértem össze tudásomat a velem egykorú tehetséges diákokkal, és értem el jobbnál jobb eredményeket.

A tudományok mellett szabadidőmben sportolok, rajzolok és ha időm engedi, számítógépes mini játékokat programozok. Több sportot is űzök, de egyiket sem versenyszerűen, hanem csak egyszerű kikapcsolódásként. S bár nem vagyok egy nagy művész, de a rajzolással töltött idők mindig extra feltöltődést jelentenek számomra.

A KMTA támogatásával újabb perspektívák nyílhatnak meg előttem. Remélem még tovább fejlődhetek a természettudományok terén és a megszerzett tudást kamatoztatva idővel társadalmunk egyik hasznos tagjává válhatok.

INFORMÁCIÓ

Potyók CsabaTámogatott tehetség