Nagy-György Sámuel

KMTA – AHOL A TUDÁS ÉRTÉK
Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány

A nevem Nagy-György Sámuel. 2001. szeptember 4-én születtem egy erdélyi kisvárosban, Csíkszeredában. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi karának kémia szakos elsőéves hallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban végeztem. Az egyetemi felvételi követelmények teljesítéséhez Magyarországon kémiából emelt szinten érettségiztem.

Már kiskoromban magával ragadott a tudományok varázslatos világa. Általános iskolában részt vettem magyar, román, angol, matematika, biológia versenyeken. Érdeklődésem nagyon változó volt, minden természettudományon belül el tudtam képzelni a jövőmet. Középiskolában elkezdtem kémiából versenyezni, ami jóval több örömet és sikert szerzett, mint a többi tudomány, így egyre bizonyosabb lettem abban, hogy tanulmányaimat valamilyen kémiával kapcsolatos irányban fogom folytatni.

2019 nyarán részt vettem egy pályázattal megnyert, MTA által szervezett kutatótáboron (AKI Kíváncsi Kémikus Kutatótábor), ahol labortársammal és témavezetőimmel különféle íz- és illatanyagokat állítottunk elő. Mindig is szerettem a kézügyességet igénylő feladatokat, és úgy érzem a preparatív kémiában rátaláltam arra, ami szerintem a kétkezi és a szellemi munka tökéletesen kiegyensúlyozott keveréke. A tábor után a labormunka alapján egy rövid dolgozatot is írtunk, amely a többi kutatócsapat dolgozatával együtt könyvformátumban is megjelent.

A kémia minden területe érdekel. Még keresem a pontosabb érdeklődési körömet. Nagyon tetszik a szerves kémia, azon belül is a gyógyszerkémia. Lenyűgöz a terület interdiszciplinaritása és alkalmazhatósága. Úgy gondolom, nagyon motiváló tud lenni, ha valaki kémikusként gyógyszeriparban vagy akár akadémiai szférában dolgozva hozzá tud járulni az emberek gyógyításához és az életminőség növeléséhez. Egy álmom, hogy kémikusként gyógyszeriparban dolgozzak.

INFORMÁCIÓ

Nagy-György Sámueltámogatott tehetség