Mészáros Botond

KMTA – AHOL A TUDÁS ÉRTÉK
Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány

Mészáros Botond vagyok, 2000. április 28-án születtem Zilahon. Jelenleg a szilágycsehi Gheorghe Pop de Băsești Technológiai Líceum X. osztályos diákjaként folytatom tanulmányaimat, matematika-informatika szakon.

Már nagyon fiatal korom óta meghatároz a matematika és a természettudományok iránti érdeklődés, így nem csoda, hogy a fizika és az informatika irányába orientálódtam.

A fizika iránti érdeklődésem egészen fiatal koromig nyúlik vissza, ugyanis nagyjából 8 éves lehettem, amikor már a legtöbb társammal ellentétben nem valamilyen rajzfilmcsatorna, hanem a Discovery Science csatornája volt a kedvencem. A legjobban az elméleti fizikáról szóló műsorok nyűgöztek le, csodálatosnak tartottam a tudományt, aminek a lényege a körülöttünk zajló folyamatok megértése és megfejtése volt. Ennek köszönhetően már egészen fiatalon információkat szerezhettem a makro- és mikrovilág törvényeiről, a fő kutatási területekről és azokról a kérdésekről, amelyek éppen lázban tartották a világot. Jelenleg főként a fizikai versenyekre és diákolimpiákra koncentrálok, miközben aktívan próbálom követni az aktuális kutatásokat. Hosszú ideig elméleti fizikus szerettem volna lenni.

Ezzel szemben az informatikát csupán 2015 októberében kezdtem el tanulni autodidakta módon, magyar, román, angol nyelvű internetes tartalmak révén, illetve román nyelvű szakkönyvekből. Azóta két nyelvet tanultam meg viszonylag magas szinten: a C++ és C# nyelveket OOP szinten, illetve újabban a Java nyelvet is tanulom az XML-lel együtt, kisebb Android alkalmazások fejlesztése közben. Ugyanakkor, a Python és a Swift nyelvekkel, a HTML-lel, a CSS-sel és a JavaScript-tel is ismerkedek.

Engem az okos eszközökre és számítógépekre való alkalmazások fejlesztése, az algoritmika, illetve a 3D és VR/AR környezetek fejlesztése (Unreal Engine, Unity 3D, SketchUp, Blender, stb…) az, ami igazán motivál. Voltak már kisebb megvalósított projektjeim, bár az utóbbi időben a legnagyobb hangsúlyt arra fektettem, hogy minél átfogóbb ismereteket szerezzek különböző nyelvek és környezetek kezelésével kapcsolatban.

Fontosnak érzem azt, hogy a társadalom számára is hasznosat alkothassak. Igyekszem folyamatosan bővíteni tudásomat, illetve hasznosítani mindazt, amit az eddigiek során el tudtam sajátítani.

Róla szóló cikkek

 

Rádió

Irodalmi témájú írások

Kutatási téma: Számítógéppel segített geometriai tervezés, Görbék és felületek kontrollpont-alapú modellezése

INFORMÁCIÓ

Mészáros Botond
Mészáros Botondtámogatott tehetség
Dr. Róth Ágoston
Dr. Róth Ágostonegyetemi docens a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Matematika és Informatika IntézetébenBővebben ›