Gajda Gergely

KMTA – AHOL A TUDÁS ÉRTÉK
Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány

Gajda Gergely vagyok, 1996. június 3-án születtem Zentán (Vajdaság, Szerbia). Jelenleg a University College London (UCL) 2. évfolyamos sejtbiológia szakos hallgatója vagyok. Érdekel minden a mikrobiológiától és immunológiától a sejtbiológiáig és fejlődéstanig. Célom, hogy sikeres kutató váljék belőlem.

2011-ben kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium matematika szakán. Még ebben az évben beléptem a Kutató Diákok Országos Szövetségébe, és igyekeztem felkutatni minden lehetőséget a Kárpát-medencén belül, ahol hangot adhatok tudományos érdeklődésemnek. Gimnáziumi éveim során összesen 39 regionális, országos és nemzetközi (Europen Science Expo ESE 2014; III. „The Stars of Science” International Contest) tudományos versenyen és konferencián vettem részt, 8 különböző projektet mutatva be. Ezen kívül rendszeresen látogattam anyanyelvi és fordítási vetélkedőket (angol és német nyelvből), valamint matematikai és tudományos tesztversenyeket. 2013-ban részt vettem az MTA TTK AKI Kíváncsi Kémikus nyári kutatótáborában, majd az MFA Nyári Iskolában. 2015-ben sikeresen felvételiztem Nagy-Britannia több vezető egyetemére is, és elnyertem a Sólyom László által adományozott ösztöndíjat.

Szorgalmazom az angliai magyar diákközösség összetartását, aktívan segítem a UCLU Hungarian Society és a Hungarian Student Societies Association munkáját. A UCL-en mentorprogramunk van, akadémiai, szakmai és közösségi eseményeket szervezünk, valamint együtt emlékezünk meg magyar nemzeti ünnepeinkről.

Két éve vagyok Londonban, a UCL Biological Sciences: Cell Biology MSci négyéves osztatlan képzésén. A 2017/18-as tanévet az ausztráliai Brisbane-ben, a University of Queensland vendéghallgatójaként fogom tölteni, majd utolsó évemre visszatérek a UCL-re.

Jövőmet tekintve mindenképpen haza szeretnék térni tanulmányaim, illetve a doktori képzés végeztével, hogy biológiai kutatómunkát folytassak. Fontosnak tartom a hazai közösségekkel való aktív kapcsolattartást, valamint a magyarországi és vajdasági tudományos és tehetséggondozó tevékenységekbe való bekapcsolódást.

Kutatási téma:

Prediktív molekuláris paraméterek matematikai modellezése a személyre szabott onkológiai kezelések hatékonyságának növelésében.

INFORMÁCIÓ

Gajda Gergely
Gajda Gergelytámogatott tehetség
Dr. Peták István
Dr. Peták Istvánaz Oncompass Medicine Zrt. alapító/igazgatójamentor