Beke Anikó

KMTA – AHOL A TUDÁS ÉRTÉK
Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány

A nevem Beke Anikó, Csíkszeredán születtem 2004. június 14-én. Most a Kézdivásárhelyi Református Kollégium 10. osztályában tanulok.

Legjobban a földrajz érdekel. Kicsi korom óta a családommal gyakran kirándultunk, Erdélynek nem csak a turisták által gyakran felkeresett helyeit, hanem a nehezebben megközelíthető hegyeket, látnivalókat is felkerestük. A Csomád hegység közelében lakom, gyakran jártam a Szent-Anna tó környékén, ittam a környék ásványvizeit – és ez is felkeltette érdeklődésemet a vulkanikus jelenségek iránt. Anyai Nagyapám geológus volt, személyesen nem ismertem, mert meghalt születésem előtt, de tőle ered a családban a természet – és konkrétan a földrajz iránti szeretet. Az iskolában hatodik osztálytól kezdve részt vettem a tantárgyversenyeken, hetedik osztályban a Teleki Pál Földrajzverseny országos fordulóján második díjat nyertem és indultam a Kárpát-medencei fordulón is, majd részt vettem a Magyar Természettudományi Társulat által szervezett Második Kárpát-medencei Tehetségtáboron 2018-ban.

Eddig a földrajzot csak az iskolában tanulhattam, de a korlátozott óraszám miatt szeretnék az iskolán kívül is foglalkozni vele. Legjobban a geomorfológia érdekel, azon belül pedig a vulkánok és a hozzájuk kapcsolódó földrajzi jelenségek, felszínformák. Az iskola keretei között megtanultam az angol nyelvet is, a jelen pillanatban B2-es vizsgára készülök.

A kutatási témám: A vulkánok és a vulkanikus felszínek

INFORMÁCIÓ

Beke Anikótámogatott tehetség