Bartos Debora Ilona

KMTA – AHOL A TUDÁS ÉRTÉK
Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány

A nevem Bartos Debora Ilona. 2004. július 13-án születtem. A Bolyai Farkas Elméleti Líceum 10.E osztályában, matematika-informatika intenzív angol szakon tanulok. 

A Fogarasi Sámuel Általános iskolában eltöltött éveim alatt keltette fel az érdeklődésemet a biológia, a földrajz és a kémia. 

 A biológia igazán 7.-ben kezdett el érdekelni, amikor az emberről, az emberi test működéséről tanultunk. Azóta nagyobb figyelmet fektetek rá és próbálom eredményessé is tenni a különböző versenyeken való részvétellel. 

A 2019/2020-as tanítási év folyamán megrendezésre került az iskolánkban az FKMT, azaz a Földrajz Ki Mit Tud, amin egy négyfős csapatban vettem részt és a földrajztudásunkkal meg kreativitásunkkal meg is nyertünk, és egyúttal rájöttem, hogy mennyit segít, ha az ember kreatív. A földrajz lényegében mindig is érdekelt, szerettem tudni, mi hol helyezkedik el. Szabadidőmben gyakran Seterra-zok, ami egy vaktérképes játék, és ezzel fejlesztem tudásom. 

A kémiát 7. óta tanulom, és azóta szeretem, szerintem egy nagyon sokszínű, érdekes tantárgy, amely megmutatja, hogy miből épül fel körülöttünk a világ. 

Egy éve tanulok programozást és weboldalkészítést. Lényegében még ismerkedek vele, de úgy gondolom, hasznos lesz a továbbiakban. 

Örülök, hogy bekerültem a programba és ezáltal szeretném a tudásom tovább fejleszteni egy, a különböző témaköröket összefogó projektbe.    

INFORMÁCIÓ

Bartos Debora Ilonatámogatott tehetség