Jenei Anita

2000.05.18.-án láttam meg a napvilágot Szerbia fővárosában Belgrádban. Szüleim mezőgazdászok, édesanyám zenei iskolai múlttal rendelkezik, édesapám pedig lakatos, nagyon precíz és pontos, talán a kettejük tulajdonságaiból fakadhat az én tehetségem. Már gyerekkoromban észlelhető volt a jövőm szele, mindig valamit ügyeskedtem, üvegre festettem, dekupázsoltam, gyöngyöt fűztem. Álltalános iskolába Királyhalmára jártam a Petőfi Sándor Álltalános Iskolába, utána édesanyám ösztönzésére választottam a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumot Zentán. Ő már akkor látta bennem, hogy a művészet felé vezető út az én utam, annak ellenére, hogy én a szakács és a kertészet felé vettem volna az irányt. A 4 év alatt volt pár csoportos kiállításom az iskola keretein belül. Bolyai után megnyílt előttem az út, mely egyenesen Pécsre vezetett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Festőművész szakára. Tavasszal fejezem 3. szemeszterem, és kíváncsian várom mit tartogat számomra még az egyetem. De egy biztos, Édesanyámnak mindig hálás leszek, mert rá terelt a helyes útra, ami igazán nekem való és boldog lehetek benne. Rádöbbentett arra, hogy nekem akkor a Bolyaiban volt és most, itt Pécsett van a helyen a Művészeti karon.

Festészeti szempontból az absztrakt, szemet kápráztató, illúziót alkotó vonalat gyakorlom. A maszkoló szalag, számomra elengedhetetlen alapköve a képek megszületésének csak úgy, mint a sray-k, filcek és még sorolhatnám, lényegében specifikusabb eszközre nincs szükségem a munkák elkészítéséhez, leginkább a megfelelő színű és fedésű filcek megtalálása okoz nagyobb kihívást. Nem beszélve arról, hogy munkáimat először mindig számítógépen szerkesztem meg, több variációt készítek, van, hogy ugyanazzal a mintázattal, de más színkombinációkkal. Azonban a számítógépen megjelent színeket, nem minden esetben valósíthatók meg a valóságban. Igyekszem mindenre figyelni; a textúrákra, a színekre, a formák összhatásaira és mindezek együtt állására. Csak így érhetem el ezt az érdekes játékot alkotásimon, ami elgondolkodtatja a nézőt és a szemét vibrálja. Míg egy egész alakos emberábrázolásnál a néző tekintete általában kevesebb dologba tud kapaszkodni, addig Én, a saját munkáimnál a lehető legtöbb, ha úgy tetszik támpontot próbálok nyújtani, aminek sokaságába végül az ember szeme bele-bele zsibong. Mivel a középiskolában végig jártuk azokat a lépcsőfokokat, amik fontos és alap részét képzik a festészetnek (gondolok itt a portré festészetre, a csendéletre, tárgy és tér ábrázolásra), így az egyetem kezdetekor már egy teljesen más vonal kezdett el foglalkoztatni, így kerültem bele ebbe az absztrakt világba.