Székelyföldi körút (első fejezet)

Alapítványunk programigazgatója Petri László és mentorált kísérője Kocsis Dorottya 9 napos körúton vettek részt 2019.01.24-02.03. között, amelyhez 3 napra Kovács-Krausz Zoltán is csatlakozott. Utazásuk célja az Alapítvány népszerűsítése, megismertetése különböző közoktatási intézményben tanulókkal, illetve a kapcsolatépítés volt.

A körúton összesen 9 helyszínen találkoztak különböző személyekkel és vitték hírét az alapítványnak.

  • Temesvár,
  • Gyulafehérvár,
  • Fogarasi-havasok,
  • Csíkszereda,
  • Gyergyószentmiklós,
  • Székelyudvarhely,
  • Kézdivásárhely,
  • Brassó és
  • Nagyszebeny

Január 24-én csütörtökön indultak útnak majd néhány óra alatt megérkeztek első állomáshelyükre Temesvárra, ahol egy rövid városnézés után finom vacsorával záródott a nap. Másnap délelőtt képviselőink találkoztak Pál József Csabával, Temesvár római katolikus püspökével. A találkozó jó hangulatban és eredményesen telt, amelyben szó volt együttműködésről, tervekről.

A következő találkozóra Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr várta képviselőinket ebéddel. A szakmai kérdések megvitatása mellett végigjárták az épületet, ahol Márton Áron egykori lakrészébe is betekinthettek. A szentéletű püspök jelmondata: “non recuso laborem / nem utasítom vissza a szenvedést” máig él az épület falai között.

Szombaton Gyulafehérvárról pár óra autózás után megérkeztek a gyönyörű Balea-tó partjára, ahol 2030 méter magasan átlagosan 180 cm hó, 4-es fokozatú lavinaveszély és enyhe idő várta a képviselőinket. Ennek az útnak a célja az őszi kirándulás előkészítése és egyeztetése volt, amely által nagyban előrehaladt ennek kivitelezése.