Innovációs zárókonferencia

Megtartottuk Innovációs Zárókonferenciánkat, amelyen az innovációs csoportok értékelték az elmúlt időszakot és beszámoltak a innovációs tevékenységükről, a sikerekről és a nehézségekről.

Dr. Antos László a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, milyen nehéz munka is az innovációs folyamat. Bemutatta, mik a jó innováció ismérvei, hogyan épül fel a hazai innovációs ökoszisztéma. Köszöntőjében kitért arra is, hogy a KMTA innovációs csoportjai milyen nagy munkát végeztek el az elmúlt egy év alatt.

Később a programban résztvevő oktatók foglalták össze a tapasztalataikat az elmúlt időszakról. A hasznos tanácsok után az egyes projektvezetők mutatták be az elmúlt egy év innovációs tevékenységét és a csoportok tagjai egyenként is bemutatkoztak.

A konferenciát  Prof. Dr. Kőnig Frigyes, tanszékvezető, egyetemi tanár, rector emeritus, a kuratórium tagjának szavai zárták:

“Kedves Egybegyűltek!

Nagy örömmel vettem részt ezen a mai eseményen, jó volt látni és hallani az itt bemutatott eredményeket!

Négy évvel ezelőtt éppen Horvátországban voltam, amikor Réthelyi Miklós professzor felhívott. Réthelyi Miklóst nagyon nagyra tartom, ő nemcsak egy szakma elismert professzora, mestere, de a kultúrában betöltött szerepe is elismerésre méltó. Akkor is, azóta is jó kapcsolatot ápolunk.

Csupa kőporosan, mert éppen dolgoztam ott kint, hallgattam a felvetését arról, hogy létrejönne egy Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány, és megkérdezte, vállalnék-e ebben szerepet.

Azonnal igent mondtam. Belegondoltam, hogy a tehetség mindenütt megterem, nincs tekintettel a körülményekre, hogy hova, milyen viszonyok közé születik, de ha nem karoljuk fel, nem gondozzuk, könnyen veszendőbe mehet.

A Kárpát-medence gondolata is vonzó volt számomra, hiszen az a jó, ha össze tudnak fogni azok, akik ebben a térségben élnek.

Régen – ti nem emlékezhettek ilyesmire – a határokon nem lehetett olyan könnyedén átsétálni, az ember mindig belebotlott a határőrbe, aki útját állta. Ma szerencsére működik a kommunikáció a határokon keresztül is. Legyetek itt Lendváról, Kassáról, Zentáról, ahogy hallottam, nem probléma a kapcsolattartás.

Ebben az Alapítvány is segítséget tud adni, ezt is támogatnunk kell, de valójában a hálózati rész a ti feladatotok. Nektek is kell keresni az alkalmat és a formát – egy jó sörözés vagy beszélgetés sokat lendít azon, hogy megérthessétek egymást. A szabadidőtök szervezésében ne hagyatkozzatok az Alapítványra.

Hogyan kerül egy művész a tudományos tehetségeket gondozó alapítványba? Erre azt tudom mondani, hogy a művészetnek is vannak tudományos és kutatással összefüggő vonatkozásai. Elég csak Bartók Bélát említeni, aki tudományos szinten kutatta a zenét. Megjegyzem, a biológia is komolyan érdekelte, lelkesen tanulmányozta a rovarokat.

Az európai identitás lényegében maga az európai kultúra, amelyet sok-sok innováció jellemez. Csak egy példa erre a látáskultúra terén hozott nagyszerű újítás, amit a reneszánsz korban a tudósok hoztak össze. A perspektívaábrázolás úgy fejlődött ki, hogy a tudósok és a művészek összejártak, együtt mulatoztak, és megvitatták a dolgokat, azután összedolgoztak.

Később a kávéházak adtak teret az ilyesminek, a kávéházakat nevezhetjük „felnőtt napközinek” is, ahol közösségek alakultak ki, a közösség összetartása pedig kultúrát teremtett. Erről már nekem is vannak ifjúkori emlékeim, amikor a kocsmákban és presszókban „dühöngött a szellemi élet”.

A kultúrát, az új dolgokat nem csinálja meg helyettünk más. A dolgok megszületéséhez elementáris igény kell, ami bennünk van.

Elmesélek egy érdekes mozzanatot ezzel kapcsolatban. Egy pár éve lehívott a portás a munkahelyemen, hogy az ORFK-tól keresnek. Önkéntelenül megijedtem, hogy valami rossz fát tettem a tűzre. Lementem, és két magas rangú rendőrtiszttel találkoztam. Akkoriban volt Alphonse Bertillon francia rendőrtiszt születésének kerek évfordulója. Ő volt az, aki kidolgozta a személyleírás ma is használt rendszerét. Az 1970-es években adták ki utoljára az ő átfogó munkáját, és a rendőrség arra kért fel, hogy alkossunk új rajzokat. A feladatunk az volt, hogy a szóbeli leírást vizualizálni kell, az eredményt képileg meg kell jeleníteni.

Nagyon érdekes munka volt, részben azért, mert a rendőrség munkáját belülről megismerve megdőlt bennem jó néhány paranoiás sztereotípia, és így pozitív tapasztalatként éltem meg az egészet. Az is nagyszerű volt, hogy együtt dolgozott a csapatban igazságügyi orvosszakértőtől a viselettörténészen át a lingvisztikusig sok tudományterület képviselője, és mellettük mi, művészek. Az volt a kérdés, hogy bizonyos karakterek hogyan írhatók le és az hogyan jeleníthető meg képileg. Rájöttünk, hogy a minél pontosabb leírások megszületéséhez minél egységesebb kérdések kellenek, mert azokra jó válaszok fognak születni, amit le lehet rajzolni. Hozzáteszem, a rajz azért jobb az eredmény megjelenítésére, mint a fotográfia, mert a fotó nem értelmezi az ismereteket, a rajzon viszont ki lehet emelni részleteket. És a feladathoz az is hozzátartozott, hogy az egészet össze kellett hangolni a számítógépes képalkotással.

Akkor én nem is gondoltam, hogy ez egy innováció, amiben részt veszek. Egyszerűen jól éreztük magunkat a feladat közben. Olyat is megtettünk, hogy rabosíttattuk magunkat, hogy meglássuk, mi van a másik oldalon. Vagyis az innovációban benne kell lenni nyakig!

Amiről viszont ma nem esett szó, de anélkül nem megy: ez a szorgalom. Ha van érdeklődés, van kíváncsiság, és van bennetek tehetség, akkor megszületik a szorgalom is, ami a dolog végigviteléhez kell.

Ha jól sejtem, Ti két évvel ezelőtt azt sem tudtátok egymásról, hogy léteztek. Viszont most láthatjátok, hogy ahhoz, hogy egy váratlan helyzet jól süljön el, abból szülessen valami, az embernek tanultnak és nyitottnak kell lennie. Amiről a fiatalember nemrég beszélt, az öngerjesztő dolog vagy magyarul a barátság, ami hajtja az embert, valóban nagyon fontos része a jó dolgok születésének.

Én csak remélni tudom, hogy ezt megéreztétek itt, és továbbviszitek magatokkal.

Ehhez kívánok Nektek jó egészséget és sok sikert! Örülök, hogy itt lehettem.

Záró gondolatként pedig hadd mondjam el, hogy a legkeményebb munkát Petri László végezte. Ahhoz, hogy mindez megtörténhessen, kellett programigazgató úr áldozatos és fáradhatatlan munkája, amit ezúton megköszönök a Kuratórium nevében!”