Határtalan Erdély beszámoló

Határtalan Erdély – A természet szeretete

2019. szeptember 9 és 13 között a Deák Téri Evangélikus Gimnázium, a Facultas Humán Gimnázium, a Karinthy Frigyes Gimnázium, valamint a Sylvester János Református Gimnázium és Szakgimnázium diákjai és kísérőtanárai Határtalan Erdély – A természet szeretete nevet viselő utazáson vettek részt. A következőkben a résztvevők beszámolóját olvashatják:

2019.09.09., Hétfő

Hajnalban, 6 órakor indultunk a műjégpálya parkolójából. 10 óra körül értünk a határra, itt álltunk kb. egy órát, mert egyikünk nem hozott útlevelet. Végül, hogy mi mehessünk tovább Barnabás tanár úr a határon maradt osztálytársunkkal, amíg az útlevele megérkezett, mert neki nincs magyar állampolgársága. Egy másik tanuló apukája hozta utánunk őket, míg mi haladtunk tovább. Amikor már úgy tűnt, hogy végül is további bonyodalmak nélkül eljutunk célunkig, Nagyszeben előtt a busz műszaki okok miatt kénytelen volt megállni, nem tudtunk tovább haladni.

Köszönhetően azonban a buszvezető, a túravezető és a kísérőtanárok együttműködő, és hatásos problémamegoldásának, a szervizből viszonylag hamar értünk jöttek, és így cserebusszal tudtuk folytatni utunkat, egészen a Balea-tóig. A szerpentines úton felfelé még éppen gyönyörködhettünk a naplementében, ami némiképp kárpótolt minket a nehézségekért, és azért a kitartásért és türelemért, amit minden utas tanúsított végig az út során.

2019.09.10., Kedd

7:30-kor keltünk, 8 órára mentünk enni, aztán megkaptuk az ételcsomagokat, ami tartalmazott egy román szeletet (sportszelethez hasonló ROM feliratú csoki), két szendvicset, egy gyümölcsöt és két vizet. 9-10 óra között elindultunk hegyet mászni. A kilátás egyre szebb volt, ahogy haladtunk. A pihenő után – amit a tónál ejtettünk meg – a csoport nagyobbik része megkezdte a csúcstámadást, mely jó egy órán át tartott. Samuval kikötöztük a magyar zászlót az ezeréves határra, amit Felvidékről hozott.

A Buteanu csúcsról lenyűgöző kilátás nyílt a környező, felhőkkel övezett hegycsúcsokra, és sziklamászásban is próbára tehették magunkat. Miután visszaereszkedtünk a tóhoz, tovább indultunk a hegygerincen, ahol olykor szakadékok szélén, máskor tisztásokon keresztül vezetett tovább az utunk. Sikeresen megkerültük, majd visszaereszkedtünk a Balea-tóhoz, ahol szállásunk igazán megnyugtató látványt nyújtott a fárasztó, ámbár elképesztően gyönyörű túra végén.

A túra során egymást segítve és támogatva a különböző iskolák diákjai elkezdtek ismerkedni egymással, és este sokat beszélgettek a közös élményekről.

2019.09.11., Szerda

Az első túranap fantasztikusan sikerült, ugyanakkor arra is alkalmat adott, hogy a résztvevők felmérjék fizikai teljesítőképességük határait. Többen úgy döntöttek, hogy az előző napinál hosszabb és nehezebb túrát nem tudják vállalni, ezért ki kellett találnunk egy alternatív megoldást. Reggeli után a csapat két részre oszlott: az egyik csapat Zolival ismét nekivágott a hegyek meghódításának, ezúttal a Negoiu csúcsot vették célba, ahol annak ellenére, hogy „3 lépésre voltak a haláltól” (így nevezik a csúcshoz vezető útszakasz egy részét), bátran szembenéztek a kihívással.

Mi, pedig a csoport másik fele 10-kor indultunk volna le Nagyszebenbe a megjavított busszal, de csak 11-kor tudott elindulni a busz, addig ellenőrizték. Megnéztük a Hazugok hídját, melyen, ha mondunk valamit és nem igaz, akkor a híd nyikorog. Azután az evangélikus templom következett, sajnos csak kívülről láthattuk, mert felújítás alatt áll már 10 éve. A tűztoronyba is felmentünk és körbe jártuk a belvárost. Szabadprogram keretében Dávid, Tamás és én megnéztünk kettő katolikus templomot. Az egyik a Szentháromság-plébániatemplom volt, mely barokk stílusban épült, ez a főtéren áll, a másik egy utcával lejjebb. Vettünk parázson sült kürtöskalácsot is.

A szállásra olyan 6 óra fele értünk vissza, fél 7-kor kezdődött a vacsora. Éppen a második fogásnál tartottam, mikor a Matyi hívott, hogy szóljak a tanároknak, mert vízre és ételre volt szüksége a csoport nagy részének, akik a hegy túloldalán voltak az alagút bejáratánál. Az egyik tanárral gyorsan megtöltöttük a vizes palackokat és magunkhoz vettünk egy zacskó szendvicset és fejlámpát. Amilyen gyorsan csak tudtunk, mentünk az alagúthoz és osztottuk a szembe jövőknek a vizet.

A szerdai túrázók véleménye szerint: “Az utolsó 4-5 km már nagyon nehéz volt, de mindent összevetve, a látványért megérte.”

2019.09.12., Csütörtök

Ezen a napon reggeli után az egész csapat elindult a gyönyörű Balea vízeséshez, ahol 60 méter mélységbe zuhog alá a víz. Ez egy könnyedebb, erdei túraösvény, ugyanakkor itt is szükség volt a korábbi sziklamászási tapasztalatokra. A vízesésnél töltött, kellemesen pihentető idő után a résztvevőknek lehetőségük nyílt ellátogatni a közeli vásárba is, ahol helyi kézműves termékeket, élelmiszereket kínáltak az árusok. Ezután a csoport visszatért a Balea-tóhoz, ahol még számos közös kép készült a tóparton.

7-kor kezdődött a vacsora aztán beszélgettünk és járkáltunk kint. Összepakoltuk a dolgainkat, hogy reggel ne menjen vele az idő. Nekem az összes nap közül ez volt a kedvencem, de nem csak a túra miatt, hanem délután rengeteg szabadidőnk maradt, így körbe tudtuk járni a szállásunk melletti tavat is.

2019.09.13., Péntek

Reggel 7-kor keltünk, és 7.30-kor volt reggeli, azután 9-kor indultunk haza. A buszút zökkenőmentesen ment, a szerpentinen lefelé az emlékezetünkbe véstük a tájat, a hegyeket, a patakokat, az út kanyarjait, a panorámát. Az utunk autópályán kezdődött, azután kis falvakon mentünk át, melyek kertjeibe nem mindig lehetett belátni, ugyanis errefelé főként szászok laktak, laknak, akik magas kaput építettek.

Az úton mindenki jól érezte magát, és kb. este 6-7 óra között értünk a műjégpálya parkolójába. Itt elbúcsúztunk az új barátainktól. Összegezve az elmondottakat nekem nagyon tetszett a kirándulás és nagyon sajnáltam, amikor véget ért.