Határtalan Délvidék beszámoló

2019.május- júniusi Délvidék beszámoló – Facultas Humán Gimnázium

A “Határtalanul” program keretei között a Kárpátmedencei Tehetségkutató Alapítvány vezetésével évfolyamunkkal ellátogathattunk Délvidék különböző magyarlakta területeire, ahol vendégül láttak minket az ottani művelődési központok illetve olyan iskolák, ahol magyar nyelven is zajlik az oktatás.

Az utazást Faragó Brigitta vezetésével 3 másik iskola diákjaival kezdtük meg, a Városmajori Gimnázium, a Karinthy Frigyes Gimnázium és az Óbudai Gimnázium tanulóival.

Az első nap, a Hősök teréről indulva, egy hosszú buszos utazás után megérkeztünk Vajdaság fővárosába Szabadkára, aho osztályfőnökünk, Kardos Júlia vezetésével megismerhettük Szabadka városát, piacát, helyi kulturális és művelődési pontjait.

A szabadabb séta után, egy idegenvezető segítségével végignéztük Szabadka város szecessziós műemlékeit.

                   

A városban egy előadáson vehettünk részt, mely a délvidéki magyarok életéről szólt, valamint a téma a diákok, fiatalok oktatására, tanulási lehetőségeire, esetleges kirekesztettségére volt kiélezve. A kérdések mentén az előadó a történelemre is kitért, ami nagyban hozzáadott meglévő tudásunkhoz, melyet egyesek az emelt történelem érettségin is hasznosíthatnak.

Elhagyva Szabadkát, Zenta felé vettük az irányt, s mivel késői órákban érkeztünk meg, ezért már csak vacsorára és egy nagyon frappáns, ötletes ismerkedési játékra volt időnk, amit a Városmajori Gimnázium tanulói találtak ki és vezettek le.             

Másnap Zentán egy nagyszerű idegenvezető segítségével megismerhettük a város színes történelmét, alakuló kulturáját és betekintést nyertünk az ottani rendkívül színvonalas oktatás mindennapjaiba. Két zentai középiskola látott vendégül bennünket, egy egészségügyi és egy közgazdasági. Mindkét iskolából előadást tartottak nekünk ,melyben nem csak alapadatokat osztottak meg velünk, de megtudhattunk bennsőségesebb információkat is, tájékoztattak minket versenyeredményekről, így még kedvet is kaphattunk az ottani tanuláshoz.   

Először az egészségügyi bemutatón vettünk részt, melyen kipróbálhattuk magunkat elsősegélynyújtásban, s ehhez hozzájárultak a meglehetősen élethű műsebek illetve humorral fűszerezett helyzetek.

A másik előadáson megtudhattuk mi kell egy saját vállalkozás, saját cég, saját márka beindításához, melyet a zentai tanulók kiemelkedő szakértelemmel ismertettek meg velünk és egy rövid kvízjáték keretei között interaktívvá tették az egészségügyi előadáshoz hasonlóan az ő prezentációjukat is.

Egy kis szabadidő után az idegenvezető által tartott színvonalas és megható történelmi előadást hallgathattunk meg, melyet nagy érdeklődéssel követtünk. Ez nagy hatást gyakorolt reánk.

Itt került szó arról is, hogy egy külhoni magyar hol és mennyire érzi magát otthon, s valóban elgondolkodtató, hogy ha valakit országában lemagyaroznak, anyaországában szerbként bánnak vele, melyik az az ország ahol otthon és biztonságban érezheti magát…

A zentai szálláson a vacsora után lehetőségünk volt kézműves termékek vásárlására is.

Másnap elindultunk Horvátországba, ahol szintén egy iskola mindennapi tantervébe és oktatásába nyerhettünk belátást, majd Eszék mozgalmas városi életét tapasztalhattuk meg idegenvezető segítségével.

Egy hosszú utazást követően megérkeztünk szlovéniai szállásunkra, Lendvára.

Lendván egy kéttannyelvű iskola látott minket vendégül, ahol a fiatalos lendület és a színes palettán mozgó, választható szakmák, meglepő intenzitású oktatás teljesen lenyűgözte évfolyamunkat. Itt megtudhattuk, hogy nem jellemzőek a szlovén és a magyar diákok közti ellentétek és hogy a szlovén állam rendkívül támogató a két nyelvű oktatás elősegítésében. Körbevezettek minket a szaktantermekben, ahol megismerhettük a CNC gépek mechanikáját és még a jól felszerelt kémiai labort is megtekinthettük.

Az iskolában jól látható volt, hogy a magyar és a szlovén diákok milyen szorosan és hatékonyan dolgoznak együtt, s ez egy nagyon jó benyomás volt az iskoláról.

A lendvai hotelben, ahol tartózkodtunk lehetőségünk volt igénybe venni a hotel wellness szolgáltatásait is, mely nagyon jó pihenés volt számunkra, hisz másnap folytatódott a kaland és

meglátogattunk a Polgárság múzeumát, egy helytörténeti múzeumot, illetve egy zsinagógát.

Ellátogattunk Muraszombatra is, ahol felfedezhettük az Expanot, mely mindannyiunk számára páratlan élmény volt.

Utazásunkat Dobronak városában található trópusi kerttel, orchidea farmmal zártuk, ami elkápráztatott minket és nagyon sok egzotikus növényfajt ismerhettünk meg.

       

 Az utazás során számtalan gondolat fogalmazódott meg bennük arról, mit jelenthet délvidéki magyarnak lenni. Ez egy olyan helyzet, küzdelem amivel minden egyes nap szembe kell nézni, de amellett, hogy reménykedve, alázattal és nyugodtan megközelítve éljük külhoni életünket, minden nap tenni kell valamit azért, hogy a magyarság, a haza iránti szeretet ne tűnjön el a szívünkből, mindennapjainkból: őrizni kell a hagyományokat, magyarokkal együtt ünnepelni, gyászolni, sírni, nevetni.

Az utazás felejthetetlen élmény, kaland számunkra és mindig szeretettel fogunk visszagondolni ezekre a napokra. Tudás mellett rengeteg jó emlékkel gazdagodtunk, s örülünk, hogy így együtt kimozdulhattunk a mindennapjainkból.

Köszönjük a Facultas Humán Gimnázium 11. évfolyamos diákjai nevében ezt a szép emléket, ezt a lehetőséget a Kárpátaljai Tehetségkutató Alapítványnak, a rendkívüli szervezést Faragó Brigittának és az együttműködést a többi gimnázium tanulóinak!

 

További fényképek ITT

 

                     

 

Nagy sikerrel zárult a budapesti kommunikációs workshop

A tréningre előadásokkal, workshoppal, játékos, önismeret-fejlesztést segítő feladatokkal, kommunikációs képességet fejlesztő eszközökkel, a legmodernebb technológiákkal ötvözött logikai-ügyességi játékokkal készült Korbeli Csilla, annak érdekében, hogy együttműködjenek, jobban megismerjék egymást, élményekben gazdag hétvégét töltsenek együtt és, hogy a továbbiakban könnyebben, tudatosabban, még sikeresebben boldoguljanak a munkájukban azok a fiatalok, akik részt vettek a képzésen.

A hétvége célja az volt, hogy a résztvevők megismerkedjenek egymással, bemutatkozzanak egymásnak és egy olyan hétvégét töltsenek együtt, ahol kötetlenül, játékos feladatok segítségével érezhetik egy, a V4 országokból érkező diákok által alkotott csapat részének magukat. A programok között szerepelt csapatépítő játék, logikai feladatok, önálló és csoportos feladat egyaránt. Éjszakai városnézés Budapesten, közös séta a Gellért-hegyre. Az ismerkedés és a séta során ellátogattak a Budapesti Műszaki Egyetem épületébe, ahol az egyik diák kutatási területét ismerhették meg a résztvevők.

A hétvége során a diákok felelevenítették Magyarország jelképeivel kapcsolatos ismereteiket, kulturális és illemtan-történeti előadást hallgattak meg, megismerkedtek egy régésszel, vegán étteremben voltak, együtt énekeltek, közösen táncoltak és kreatív foglalkozás keretében készítettek egy plakátot a hétvégéről, valamint egy általuk kiválasztott társuknak ajándékoztak egy saját produktumot. Közösen titkosírást fejtettek meg, ezzel is erősítve az együttműködést, a közös gondolkodást.

A jelenlévők úgy tanultak, hogy pozitív tapasztalatokat, sikerélményeket szereztek és közben cselekvő közösséget teremtettünk. Olyan szabadidős tevékenységeket végeztünk, amely szolgálja az egyéni és csoportos fejlődést, elmélyülést, mely során ismereteket, készségeket sajátítottak el a diákok és formálódott az attitűdjük. Lényeg az információszerzés, a képességfejlesztés, az élményszerzés volt.

A diákok, ha kellett koncentráltak, ha kellett beszélgettek, ha úgy adódott túráztak, táncoltak, énekeltek, gondolkodtak, csapatban dolgoztak, rajzoltak és ragasztottak. Sok élmény érte őket. Előadást hallgattak egy várrekonstrukciókról, közösen társasjátékoztak, feladatokat oldottak meg, megismerkedtek egymással.

További fényképek itt.

Tehetségkutató programunk újabb állomásai

Lezárult tehetségkutató programunk egy újabb szakasza, melynek megvalósításában a Külgazdasági- és Külügyminisztérium támogatása volt segítségünkre. Tevékenységünk a történelmi Magyarország teljes területére kiterjed, családszervezetekkel, felekezetekkel és iskolai intézményekkel együttműködve kutatjuk fel a tehetséges diákokat. Jelen támogatás felhasználásával több külhoni utazást is tudtunk szervezni, mely során az együttműködési partnereink számát bővítettük, ezzel újabb lehetséges támogatottak köréhez eljutva.

Ösztöndíj programunk keretében a diákokat olyan eszközökhöz juttattuk, amelyek az egyedi tehetség kibontakoztatásához szükségesek. Alapítványunk mentorprogramjának jelenlegi szakaszában több olyan diák is támogatott volt, akiknek pénzbeli juttatást is megítélt a kuratórium elkötelezettségük és példás szorgalmuk miatt. A diákok minden hónapban kutatási beszámolót nyújtottak be, melyekből jól nyomon követhető az általuk leírt fejlődési ív.

A támogatás másik formája a képzés, tanácsadás, oktatás és kirándulási lehetőségek. 2017-ben több támogatott is Kolozsvárra utazott, hogy a jövőbeli mentoraikkal találkozzanak, illetve, hogy részt vegyenek olyan tanórákon, melyeket azok a professzorok tartottak, akikkel a jövőben megkezdik majd a közös munkát. A diákok ezen túl jogi- és pénzügyi képzésen is részt vehettek, így fejlesztve önmenedzselési készségeiket is.

 

Támogatónk: