Brassói utazásunk beszámolója 2019.10.10-12

Október 10-én programigazgató úrral elindultunk Brassó felé, hogy másnap, pénteken ellátogassunk az Áprily Lajos Főgimnáziumba. Útunk célja az volt, hogy ismertessük az Alapítvány munkásságát, ezen belül is érdekes és izgalmas programjainkat, amivel bátorítani tudjuk a fiatalokat, hogy jelentkezzenek hozzánk és csatlakozzanak mentorprogramunkhoz. Az előadásban csatlakozott hozzánk Ormos Pál Professzor Úr, aki az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézet munkatársa, valamint a Magyar Innovációs Szövetség bírálóbizottságának a tagja. Professzor Úr bemutatta az Innovációs Szövetséget, valamint az ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyt. A versenyen egyénileg vagy két fős csoportban lehet indulni olyan innovációs vagy kutató-fejlesztő munkával, ami többek között lehet műszaki, informatikai vagy akár környezetvédelmi találmány is. A legjobb három helyezett nemcsak pénzjutalomban részesül, hanem tovább jut az európai döntőbe is. A pályázati felhívásra évente 70-120 diák jelentkezik, mind rendkívül kreatív találmánnyal.  Professzor Úr előadása után Petri László, programigazgatóval ismertettük az Alapítványt és közelgő eseményeinket, programjainkat, majd a főgimnázium két tanulója, és egyben az Alapítvány támogatottja, Nyegró Dávid és Kovács Lóránd mesélték el élményeiket és tapasztalataikat a mentorprogrammal kapcsolatban, ami reményeink szerint tovább ösztönözte a közönség 100 diákját, hogy használják ki ezeket a lehetőségeket. Sűrű programunkba belefért még egy kis városnézés Brassó városában, ami a szép időben igen hangulatos arcát mutatta, így nagyon élveztük az ott töltött időt.

Programigazgató Úr előadása

Támogatottunk, Kovács Lóránd

Támogatottunk, Nyegró Dávid

Brassó főtere