Beszámoló a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány által szervezett Határtalan Erdély 2016 szeptemberi 8-15 között megrendezett utazásról Tatai Református Gimnázium

Még soha sem voltam Erdélyben, de már régóta vágytam rá, hogy eljussak erre a csodálatos helyre. Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy részt vehetek a programon. Szeretnék köszönetet mondani magam és társaim nevében az Alapítvány munkatársainak, hogy lehetővé tették mind a kilencünk számára a részvételt a Határtalan Erdély nevezetű tehetséggondozó programban. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk és sok szép helyen jártunk. Több olyan helyen is voltunk, ahol még utólag is elgondolkodtattak a Zoli bácsitól hallottak. Ezúton is szeretném megköszönni lelkes vezetését, azt, ahogy egész héten igyekezett Erdély gyöngyszemeit bemutatni. Szeretnék ezekből az élményekből néhányat megosztani. Sok helyről érkeztünk, az ország különböző keresztény iskoláiból.

Nem gondoltam volna, hogy ez a nyolc nap elég lesz szoros barátságok kialakítására, de már a bemutatkozó, ismerkedő estén sejteni lehetett, jó lesz együtt ilyen barátságos, oldott hangulatban. Számomra meghatározó élmény volt a vasárnapi közös istentisztelet. Itt is, ahogy később több helyen, részünk lehetett a szeretetteljes vendéglátásban. A számunkra külön fenntartott helyek, az istentisztelet utáni szíves vendéglátás mind azt sugallta, vártak minket. Jó volt ezt megélni. Másik nagy élményünk a Keresztény-havasok megtekintése volt. A túra nagyobb részét libegővel tettük meg, ahol gyönyörű kilátás tárult elénk. Ezután felmásztunk a csúcsra és rengeteg képet készítettünk, hogy elvigyük magunkkal a hely emlékét, ahonnan legszívesebben tovább sem mentünk volna. A délutánt Brassóban töltöttük, ahol egy igényes, szép várost ismerhettünk meg.

A megtekintett szép helyek sorát bővíti a Szent Anna tónál tett látogatásunk. A csodálatos környezetben mi lányok a lábunkat áztathattuk, míg a fiúk meg is fürödtek benne. A legendában bízva nem hagytuk ki az arcmosást sem, bízva a tó szépítő hírében. Ezután még a sajátos növényvilággal rendelkező tőzeglápot is megnézhettük, ahol az ott élő medvékkel nem sikerült találkozni. Az egész hetünk háttere egy igazán igényes szállás volt és a bőséges ellátás, akár a változatos reggelik és vacsorák, akár az úti csomagok tekintetében.

A közös hét egy jó hangulatú estével, majd másnap egy nagyon hosszúra nyúlt hazaúttal ért véget. Addigra azonban annyira összekovácsolódtunk, hogy nagyszerűen kihasználtuk a buszban töltött hosszú időt. Visszagondolva is hálás vagyok a lehetőségért. Mindazért, amit láttunk és átéltünk, a barátságokért, amiket ezután tovább ápolunk, az élményért, hogy egy közös volt bennünk, ami igazán lényeges Istenhez tartozásunk. Hálát adok az Úrnak is, hogy ezt megmutatta nekünk.

A Tatai Református Gimnázium kiutazó diákjai nevében: Staudt Laura

KÉRDÉSED VAN?

+36 1 781 2814
E-MAIL KÜLDÉSE

KAPCSOLAT

KMTA – AHOL A TUDÁS ÉRTÉK

Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány

1054 Budapest, Tüköry utca 3.
I. emelet

Tel.: +36 1 781 2814
e-mail: info@kmta.hu